“Nagy örömet jelent számomra a Jobbagyféltekés Térrendezés, mivel alkotás közben külső kontroll nélkül a jelenben, a pillanatban vagyok. Szeretem, hogy egészben, holisztikusan látom és érzem a teret. Átélem az alkotás szabadságát és örömét. Nagyon gyors és hatásos önismereti terápia is egyben, mivel megmutatja azt ami éppen bennem , az altudatomban van. Itt , nincs mellébeszélés! Ez a bátrak sportja.
“Az Alkotókör szinte terápiás jelleggel hat rám, az önismeret egy formájának is mondhatnám. Felismeréseket hoz, vagy olyan témákat amiken még utána napokig elgondolkozom. Én, aki sosem rajzolok vagy festek, élvezettel vetem bele magam a kreatív alkotásba, és sokszor magam is meglepődök, hogy mit kerülnek ki a kezeim közül. Hálás vagyok ezekért Gabi!” H. F. Barbara
” A kezdetben nem nagyon beszéltem róla az ismerőseim körében, mert akinek említettem hasonlóan elutasító volt mint én, hogy az illető sem kreatív. Ma már ha kérdezik, hogy mi van velem, az elsők között említem, hogy alkotókörre járok és mutogatom, hogy miket készítettem az egyes foglalkozások alkalmával. Elsősorban a lelki fejlődésemben érzek változást, amik foglalkoztatnak „belül” megoldandó problémák, az sokszor az alkotásaim során is megmutatkoznak. Nagyon jó a társaság, egyre többet nevetünk, s ez a havi 1-1 nap csak az enyém!!! Nincsenek kötelességek, nem foglalkozom a mindennapi problémákkal, hanem csak ÉN vagyok a fontos. Sok hasznos ötletet kapok az élet más területére vonatkozóan is, hiszen nagyon nyitott az egész társaság. ” B.P.Katalin

“Az Alkotókör szinte terápiás jelleggel hat rám, az önismeret egy formájának is mondhatnám. Felismeréseket hoz, vagy olyan témákat amiken még utána napokig elgondolkozom. Én, aki sosem rajzolok vagy festek, élvezettel vetem bele magam a kreatív alkotásba, és sokszor magam is meglepődök, hogy mit kerülnek ki a kezeim közül. Hálás vagyok ezekért Gabi!” H. F. B.

The website is www.gabiglassart.com all my forms, their graphics, the pattern of the individual motifs or photos of themselves in my work, in whole or in part be reproduced, copied, recast, without my written permission of the copyright on the 1999th Under the Act LXXVI year is copyrighted, so they misappropriation consequences in the Act entails!